Eddig 937 565 522 Ft kárt derítettünk fel.

Küldetésünk

 

Szeretnénk minél tisztább képet adni a hazai használtautó piacról.

 

Több olyan esettel találkoztunk már, amikor az ügyfelek csak a gépjármű megvásárlását követően tudták meg, hogy a kiválasztott gépjármű sérült volt.

Erre csak a gépjárműre történő biztosítás megkötésekor, vagy kárkifizetéskor derült fény.

2004. év végén elhatároztuk, hogy ne csak az új gépjármű vásárlás esetében álljon az ügyfelek rendelkezésére a fogyasztó védelme, hanem akkor is, amikor akár több millió forint értékben használt gépjárművet vásárol.

Ennek érdekében 2005. év elején több fórumon is előterjesztettük elképzelésünket, és több a biztosításban érdekelt intézetnél folytattunk, folytatunk tárgyalásokat egészen napjainkig. Néhány intézmény a teljesség igénye nélkül: MNB, MABISZ, Adatvédelmi biztos, biztosítási szakjogászok, és több hazai biztosító.

Ezen fórumok mindegyike kinyilvánította, hogy jó lenne Magyarországon egy olyan központi rendszer ahol követhető lenne bármely gépjármű kárelőzménye.

 

Megcsináltuk!

 

Küldetésünk, hogy megszüntessük a már sokak által ismert visszaéléseket.

 

A szolgáltatás szerzői jogvédelem alatt áll. Azonosító számok: 050204002T, 051117001T (Artisjus)